2010. 02. 25.

Lusta napokra

Sütni mindig jó. De van az úgy, hogy egy hajtós nap után inkább pihenne az ember, de úgy istenigazából. Tegnap is ilyesmit éreztem, de azért szerettem volna valami fincsi uzsonnát/ vacsorát készíteni. 
Nemrég itt olvastam a következő receptet, és már akkor finomnak és gyorsnak könyveltem el, ráadásul ez tipikusan egy olyan étel, amihez minden fellelhető itthon, szóval egyfelől még pénztárcakímélő is, hiszen nem kell az ember lányának bevásárolni rohannia előtte.


Töltött csigák

Hozzávalók:
1 cs. (500g) hajtogatott levelestészta
sonkafelvágott vagy párizsi
mustár
ketchup
natúr joghurt vagy tejföl- opcionális
1 tojás
kevés reszelt sajt

Elkészítése:
A leveles tésztát jó vékonyra kinyújtjuk. Két egyenlő darabra vágjuk.
Az egyik darabot mustárral, a másikat ketchuppal megkenjük. Nem kell túl vastagon, mert kifolyik. Aki nem szeretné, hogy tömény ízük legyen, kevés natúr joghurtot keverhet a ketchuphoz és a mustárhoz. 
A hosszabb vége mentén egy sorban szalámival rakjuk ki a tésztát, majd szorosan tekerjük fel.
Ujjnyi vastag szeleteket vágjunk a rudakból, majd fektessük sütőpapírral bélelt tepsire őket.
Tojással kenjük le a tetejüket, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben 180 fokon süssük őket aranybarnára.
2 tepsivel lesz belőle.

Mire a 2. tepsi csigát megsütöttem, az első sütés el is fogyott. Nagyon eteti magát, de nem is csoda, mert iszonyat finom.

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia REKA!

    Igen, kb. 15- 20 perc sütés kell neki, de érdemes közben rápislantani, nehogy megégjen. Elég, ha kap egy kis színt.

    VálaszTörlés