A látványosabb variáció
A két forma csak saját kíváncsiságomból kifolyólag készült. Nekem mindkettő tetszett, ti meg válasszatok nyugodtan, melyik a szimpatikusabb.:)
Az egyszerűbb variáció
Hozzávalók 4 személyre:
- 2 padlizsán
- fél kg darált hús
- 4-5 érett, paradicsom ízű paradicsom
- kevés sűrített paradicsom
- 1 nagy fej vöröshagyma, aprítva
- 2 duci gerezd fokhagyma, aprítva
- 2 ek olíva olaj
- só, bors, chili
- A paradicsomok alsó végén ejtsünk x- alakban bemetszést, majd néhány másodpercre merítsük őket forró vízbe vagy zsiradékba, így gyorsan ledobják a héjukat. Vágjuk fel őket nagyobb darabokra.
- Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, futtassuk át rajta az apróra vágott hagymát, majd a fokhagymát is. Adjuk hozzá a darált húst, fűszerezzük, majd süssük fehéredésig.
- Dobjuk rá az előkészített paradicsomot, majd öntsük nyakon kevés (1 kisebb doboznyi) sűrített paradicsommal. Hagyjuk közepes lángon rotyogni, míg a paradicsom szét nem fő. Ízesítsük után, ha szükséges. Ha túl savasnak éreznénk a paradicsomot, kevés tejjel lágyítsunk az ízén.
- A padlizsánok két kesernyés végét vágjuk le, ezután válasszuk ki a nekünk tetsző elkészítési módot.
- egyszerűbb variáció: Hosszában osszuk őket 2-2 fél darabra. Közepüket vájjuk ki úgy, hogy körben kb. 1 cm vastag hús maradjon. A padlizsánok üregeit töltsük meg a húsos raguval, majd tegyük őket enyhén kiolajozott jénaiba.
- látványosabb variáció: Hosszában szeleteljük fel fél cm vastagságúra a padlizsánokat. Kissé sózzuk be őket, hagyjuk állni 10 percig. Óvatosan nyomkodjuk ki a szeletekből a levet. Hevítsünk fel kevés olajat egy teflon serpenyőben, majd kisebb adagokban, magas hőfokon süssük barnára a padlizsánszeletek mindkét oldalát. Ezután 1-1 teáskanálnyi húsos tölteléket kanalazzunk a szeletek egyik végére, majd tekerjük fel, és állítsuk őket enyhén olajozott jénaiba.
- A sütési hőfok és a sütés időtartama mindkét módnál azonos: 180 fokon, kb. 30 perc alatt szépen megsülnek.





Ötletes a kétféle módon szervírozás felvetése. Sok ételt lehet változatosan asztalra adni, ha úgy tetszik, hétköznapiasan, ha meg jobban készülünk, ki akarunk tenni magunkért, hát kicsit feltuningolva :)
VálaszTörlésüdvözöl trendo a Gastrodamus blogból
Trendo, teljesen egyetértek veled, és örülök, hogy benéztél hozzám.:)
VálaszTörlés