2010. 08. 31.

Egy kis retro a konyhában: piskótatekercs


Mint azt már említettem, meglehetősen dolgosan telt a múlt heti szabim. Nem bántam, hiszen egész nap a strandon heverésztünk, késő délután meg estébe nyúlóan szorgoskodhattam a konyhában. Számomra ez az igazi kikapcsolódás.
A nyári haza látogatásaink során egy valami állandó volt: mindig piskótatekercset kellett sütnöm. Ahogy anyukám mondaná: "mert te azt igen érted". Nincs ennél egyszerűbb, gyorsabb és sokoldalúbban variálható desszert a világon.
A piskóta elkészítésének több módja is van, mindenkinek van legalább egy bevált receptje rá. Most szigorúan az én variációmat teszem közzé. Mindig azonos arányokkal dolgozom. Bevált, és mindig sikerül. Aki esetleg eddig félt volna a piskótakészítéstől, bátran próbálja ki. Szerintem hálás dolog.
Amúgy régi múltunk van, mármint a piskótának és nekem. Életem első - még szóban anyu vezényelte - sütim egy egyszerű meggyes piskóta volt. A tészta már akkor is jól sikerült, csak a tepsit nem vajaztam- liszteztem ki, így majdhogynem kanállal ettük ki az egészet. Azóta teret hódít nálunk a sütőpapír...

A piskótatészta alaparánya igen egyszerű: 1 db tojás, 1 ek (=2 dkg) cukor, 1 ek (=2 dkg) liszt, és ehhez jön még fél ek víz. A tojások számának növekedésével arányosan emelkedik a többi hozzávaló mennyisége is.
Ha ízesíteni szeretnénk a piskótánkat pl. kakaóporral, dióval, kókusszal, az egyéb anyagok mennyiségét a liszt mennyiségéből kell kivonni.


Hozzávalók egy gáztepsi méretű piskótához:
  • 6 db tojás
  • 6 ek. cukor
  • 6 ek. liszt
  • 3 ek. víz
A töltelékhez:
  • 35-40 dkg tetszőleges ízű lekvár
Elkészítése:
  1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
  2. Egy jókora tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Mérjünk ki minden hozzávalót és tegyük elérhető közelségbe. A piskótatészta elkészítése pontosan 10 percet vesz igénybe.
  3. Verjük kemény habbá a tojások fehérjét. (Jó hideg tojásokat használjunk, akkor biztos, hogy szép, kemény habot kapunk. A másik titok: ne kerüljön egy csepp sárgája sem a tojásfehérjéhez.)
  4. Ezután adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd a cukrot is. Persze közben folyamatosan keverjük. Kb. 6-7 perc elteltével 3 ek. vizet is keverjünk bele, majd alacsony fokozaton apránként a lisztet is adjuk a masszához. Keverjük simára az egészet. Akkor végeztünk jó munkát, ha apró buborékok jelennek meg a massza tetején.
  5. Egyenletesen oszlassuk el a masszát az előkészített tepsiben, majd toljuk az előmelegített sütőbe.
  6. Sülés közben ne nyitogassuk a sütő ajtaját, mert akkor összeesik a tészta. Kb. 15 perc alatt szép aranybarna lesz a piskóta teteje, de egy belebökött hústű segítségével gyorsan megállapítható, hogy tényleg átsült-e. Ha igen, már nem fog a tészta a tűre ragadni.
  7. Sima felületre terítsünk tiszta konyharuhát, enyhén szórjuk meg porcukorral (kakaós piskótánál kakaóporral), erre borítsuk (fejjel lefelé) a piskótánkat. A sütőpapírt óvatosan húzzuk le róla, majd hosszabbik oldala mentén - még melegen - szorosan tekerjük fel. Így hagyjuk kihűlni.
  8. Aztán szépen göngyöljük ki, töltsük meg a lekvárral, majd ismét szorosan tekerjük fel, kis időre hagyjuk pihenni. Tálalás előtt hintsük meg porcukorral.

12 megjegyzés:

  1. Na igen, ennek éppen így kell kinéznie! Már csak meg kéne kóstolni... :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű és férjem imádja el is kell készítenem neki

    VálaszTörlés
  3. Elif: volt időm gyakorolni, az tuti.:D Ha lenne, megkínálnálak, de ez amolyan tíz perc alatt elfogyós süti. Még jó, hogy hamar elkészül.

    Bianka: fél óra és kész. Ennél egyszerűbb finomságot nem tudok, pláne, ha férjnek készül.:)

    VálaszTörlés
  4. Elif: elfelejtettem kérdezni, hogy van pici fiad és férjed? A gyógyulás útjára léptek?

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű! És a dekoráció is.

    VálaszTörlés
  6. Iszonyat mennyiségű piskótatekercset gyártottunk nagymamámmal :-)) Tojássárgája fém vájdlingban kikavar, tojásfehérje porcelán tálban felver, sorja volt ott mindennek :-)


    A második kép eszméletlen légies, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  7. Régóta kíváncsi vagyok rá, hátha itt kapok választ: mitől van az, hogy "szalonnás" lesz a piskóta? Nem jó állagú tészta? Nem megfelelő sütés? Kívülről szép, de belül szalonnás.:((

    VálaszTörlés
  8. Én meg benneteket imádlak.:) Köszönöm, köszönöm!

    Viki: a rugós, bi- és tricepsz erősítő habverőt kihagytad.:P

    Névtelen: a piskóta akkor marad szalonnás, ha túl gőzős, vagy túl forró sütőben süti az ember. Ilyenkor hirtelen megpirul a tészta teteje, kérget képezve, ami nem engedi a vízgőzt távozni, nem tud felemelkedni a piskóta. Így kívül szépnek tűnik, de belül nyers marad.
    Lehet, hogy erősebben süt a sütőd, érdemesebb lenne valamivel csökkenteni a sütési hőnérsékletet.

    VálaszTörlés
  9. Köszi a tanácsot, legközelebb megpróbálom!

    VálaszTörlés
  10. Jobban vannak, férjemnek a hideg idő érkezte tett jót azthiszem, naki valami pollenbaja lesz úgy néz ki, kisfiammal meg tegnap voltunk a Heim Pálban, kaptunk új szereket és instrukciókat, lekopogom ezerszer, de úgy néz ki már így egy nap alatt is a jalulás utjára léptünk. Köszi az érdeklődést! :) Holnap már valószínűleg posztolok is újra valami érdekes desszertkét.

    VálaszTörlés
  11. Névtelen: szívesen, remélem, tényleg beválik az ötlet. Maj számolj be róla!

    Elif: hála az égnek, nagyon örülök. Már kezdtem aggódni, hogy nem jelentkezel a blogodon. Rendületlenül várom az új bejegyzést.:)

    VálaszTörlés