2010. 11. 11.

Öröm és boldogság


Tegnap este fantasztikus dolog történt: megnyertem egy receptverseny, amit a Pataki Kerámia Hamm bekaplak oldala hirdetett. Meglehetősen nagylelkű volt a versenykiírás: almás recepteket kellett beküldeni, s akit az első körben kiválasztottak, annak a sütihez illő sütőformát és desszertes tányért elpostázták, és ezeket meg is lehetett tartani. Természetesen cserébe ezekben a Pataki formákban újra kellett sütni a sütit, lefotózni, majd a bizonyítékokat beküldeni.:)
Nézegettem az azóta feltöltött recepteket, jópáron megakadt a szemem, mert bizony igen erős mezőny volt.
A nyertes a morzsatetős sütőtökös almáspitém lett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy én nyerem meg a végső próbát. Már az is nagy öröm, hogy azokat a csodaszép formákat megkaptam.
Ez volt életem első receptversenye, és most nyertem először, pláne ilyen értékes dolgot. (Egyszer, ált. sulis farsangon nyertem egy rotringot, meg egy radírt...)

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a gratulációkat, nagyon kedvesek vagytok!
Családomnak köszönöm, hogy elviselték 2 héten keresztül az almás süteményeimet, és még dícsértek is folyamatosan!
Kedvenc kolléganőmnek köszönöm a bátorító szavakat, a lelkes buzdítást, a mérhetetlen optimizmusát és jóindulatát!

Gratulálok a nyerteseknek, és minden egyes résztvevőnek, aki szerepelt a versenyen!
Gratulálok és köszönöm a szervezőknek, hogy létrehoztak egy ilyen csodálatos, hagyományőrzésre épülő kezdeményezést!

A hivatalos értékelés a verseny egészéről a Hamm bekaplak oldalon olvasható. A szervezők igazán szép összefoglalót írtak, ami - úgy gondolom- minden résztvevő szívéhez szól. Érdemes elolvasni.

Ha valakinek megtetszettek a kerámia formák, akkor is érdemes az említett oldalra ellátogatnia, mert a Pataki Kerámia webbolttal is rendelkezik, ahol szebbnél szebb, kézzel festett kerámiák találhatók.

22 megjegyzés:

  1. Gratulálok!

    A recepted zseniális - mások szerint is :-) Igen, ez öröm és boldogság! Használd egészséggel az új formákat, jöhetnek a jobbnál-jobb cuccok benne!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, ügyes vagy!!!
    A nem nyerek soha semmit érzés ismerős, minden farsangon csalódott voltam. Bezzeg mások! Volt, aki tehertaxival tudta csak haza vinni a nyereményeket. Reméljük nálad a nyeretlen éveket nyerők váltják fel, nevezz sokszor! :)

    Thrini

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok! Nagyon jó helyre került a fődíj!:))

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok én is! Éppen itt volt akkor az ideje, hogy nyerjél. :) Ismerős amúgy a történet, én csak egy Tibi csokit nyertem anno (vagy talán Africát?), úgyhogy te a rotring ceruzáddal nagyon menő vagy! :D Egyébként mi volt a jelmezed, szabad tudni? Megesz a kíváncsiság...

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok én is! Szuper recept és csodaszép a nyereményed! Ügyi vagy!!! :)))

    VálaszTörlés
  6. Én is, én is! Nagy-nagy gratula!
    Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  7. Őszintén gratulálok Poppy!:)) Remek a sütid, ügyes vagy!!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon ügyes vagy, megérdemelted!:) Gratulálok!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Poppy!Gratulálok Neked a győzelemhez!Ügyes vagy nagyon!Használd egészséggel a szép formákat!:-)

    VálaszTörlés
  10. Hatalmas Gratula! :) Gyönyörűségeket nyertél, igazán megérdemelted!

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok a nyereményhez, valóban megfelelő helyre került!!! A nagy tál és a lenti szuflé formák is gyönyörűek-használd egészséggel és találj ki még sok finomságot nekünk!

    VálaszTörlés
  12. Kedves Ms. Poppy!

    Akkor most hivatalosan is gratulálok! :)
    Végignéztem a beküldött receptjeidet, és mind megtetszett! Nagyon is megérdemelted a fődíjat! És valahol sejtem, hogy miért ez lett a győztes, mert nem csak fantasztikusan néz ki, hanem ízeiben izgalmas és harmonizáló. Pont ahogy az értékelésben írták.

    (Csak halkan súgom meg, hogy én sem nyertem életemben semmit, talán csak egyszer egy blogajándékot, de aztán az első Hammbekalak receptpályázaton nyertem, és ez indította el a "nyerő szériámat". Szégyellem is leírni, de teadíszdobozokat, bögréket, sajtokat, húsokat, könyveket és még rengeteg dolgot nyertem ebben a szűk 1 hónapban. Igazából, magam sem értem... a férejm minden héten kérdezi, na a héten mit kapsz? :D. Szóval figyeld a postaládát ;).

    puszi!

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok! :) Gyönyörű a sütőtál! :)

    VálaszTörlés
  14. Szeretettel gratulálok, igazán megérdemelted, szuper a recept!:-))

    VálaszTörlés
  15. Kedves Poppy!

    Ezúton is szeretnék Neked szívből gratulálni,
    kívánom hogy ilyen lelkesen folytasd a sütés- főzést továbbra is!
    Ugyanis én vagyok az a szerencsés "kolléganő" aki a legtöbb elkészített ételt meg is kóstolhatom:) Biztosíthatok Mindenkit róla, hogy nemcsak a tálalás, a fényképek szépek, de az ízük is csodálatos!
    Csakígy tovább nagyon drukkolok Neked!

    VálaszTörlés
  16. Szívből gratulálok, a recept tökéletes:)

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok, tényleg csodás a recept és a kép is
    Megérdemelted :)

    VálaszTörlés
  18. Gratulálok! Nagyon szép a süti és gyönyörű tálat, tányért kaptál!

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szépen köszönöm a kedvességeteket, borzasztó jól esik, hogy ennyien örültök velem.:)

    Akinél szintén nyeretlen széria van, legyen kitartó, eljön az ő ideje is!

    Ami: szóval neked most indult be a nyerő szériád? Gratulálok! Az sohasem baj, ha szerencsés az ember.:)

    Pixie: azt már nem is tudom, minek öltöztem, csak arra, hogy fene mód evett a penész, hogy miért nem inkább csokit kaptam, azt meg lehetne enni. Egy rotringgal meg max. házit lehet írni, pfúúúj.:D Szóval az én olvasatomban te jártál jobban. Te emlékszel, hogy mi voltál?

    VálaszTörlés