Még élek! Tudom, itt a blogon nem úgy tűnik. Nagyon köszönöm azt a sok érdeklődő, kedves üzenetet, amit jópár baráttól kaptam. Hálátlan voltam/vagyok, hogy ilyen soká reagálok rájuk.
Jól vagyok, legalábbis amennyire egy agyonhajszolt, robotoló ember jól lehet.:) Karácsony előtt, alatt és után sajnos nagyon sűrű napjaim voltak, ezért nem maradt erőm esténként gép elé ülni, meg aztán, a munka végeztével ilyenkor jobb csak úgy csendben összebújni, nézni a karácsonyfa fényét, és tűnődni a semmin.
Azóta beköszöntött egy új év, lassan hosszabbodnak a nappalok. A munka változatlanul sok és fárasztó, és valószínüleg, kissé felülkerekedett rajtam is a téli álmosság. Távolmaradásom fő oka azonban nem ez, ezek csupán a kifogások.
Még decemberben történt, hogy résztvettünk egy egészségügyi dolgozóknak szervezett egészségnapon, s ott Mr. P.- nek meglehetősen magas koleszterinszintet mértek. További kardiológiai és laboratóriumi kivizsgálást javasoltak. Laboros vérvétel után kiderül, hogy bizony a koleszterin- és trigliceridszintje meglehetősen emelkedett. Sajnos, bármennyire is szépítjük a dolgot, ehhez én is hozzájárultam. Ez van, mikor a hobbi és a jó minőségű, finom alapanyag visszavág. Tudva lévő, hogy imádok sütni- főzni, de saját művemből nem igazán eszem, legalábbis a sütiket egyáltalán nem kóstolom, így Mr. P.- re hárul mindig a fogyasztás feladata, aminek ő szívesen eleget is tesz. Emellett igyekeztem mindig olyan ételeket készíteni, amikről úgy gondoltam, szeretné. Hiába, férfi szívéhez gyomrán át vezet az út. Ő pedig kimondottan a kissé zsíros disznóságokat (kolbász, kenőmájas, szalonna, sonka, disznósajt, tarja stb.) kedveli. A sütiknél meg persze ott a nemes alapanyag, a vaj, ami megintcsak koleszterinben dús, illetve a cukor, ami sajnos a trigliceridet befolyásolja. Így történt, hogy karácsonykor már a diéta szellemében sütöttem- főztem.
És végül eljutottunk oda, hogy miért is nem született az idei évben új bejegyzés. Hétközben kötelező módon munkahelyen étkezünk, és mivel a sütik fogyasztását is vissza kellett szorítani, úgy gondoltam, hét közben nem fogok főzőcskézni. Hétvégén általában egyik nap Mr. P. szüleinél ebédelünk, családi körben, így maradt heti 1 nap, amikor én főzök. Ilyenkor viszont nem készülnek fantasztikusan új és nagyszerű dolgok, csupán egyszerű ételek. Vagyis, nem igazán készül posztolni való étel.
Nem szeretném teljesen feladni a hobbim, de úgy gondolom, most az a fontos, hogy Mr. P.- nek minden segítséget megadjak ahhoz, hogy a gyógyulás útjára lépjen. Vanak még rejtett tartalékaim bejegyzések terén, és szeretnék legalább ezekkel kedveskedni nektek, akik megteszteltek azzal, hogy olvastok, üzenetet vagy megjegyzést küldtök nekem.
Utólagosan pedig mindenkitől szeretnék elnézést kérni, hogy a könyves összegzést nem tudtam befejezni, pedig ti olyan sokat dolgoztatok vele. Igyekszem ezt is pótolni, mert nagyon jó kis ajánlók vannak még, alkalom meg úgy hiszem mindig adódik egy- egy jó könyv vásárlására.
Itt és most mindenkinek olyan évet kívánok, amiben nem lesz kellemetlen meglepetés, csak vidám és jó dolog, no meg sok új és finom étel!
Süt, főz, fotóz és fecseg
2011.01.22.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Blog Design by Gisele Jaquenod



Nekem is furcsa volt az eltűnésed,örülök , hogy nincs nagyobb baj. :-)
VálaszTörlésDe örülök, hogy írtál végre! Hányszor eszembe jutottál...
VálaszTörlésSajnálom a koleszterint és a triglicerid szinteket (nekem is kissé magasak amúgy, pedig én is vajfüggő vagyok).
Kívánom, hogy minél hamarabb rendeződjenek a dolgok! Várunk vissza! :)
Hiányoztál ám a csodás fotóiddal és recepteiddel együtt:)
VálaszTörlésMár nekem is nagyon hiányoztál ;-)!!!
VálaszTörlésÖrülök Neked, bármikor is bármit is teszel fel ide, meg amúgy is!
VálaszTörlésMr.P-nak pedig minden jót kívánok, Mr.Latsia is átélte ezt .... miattam!:-)
Jó, hogy jelentkeztél! :)
VálaszTörlésJobbulást kívánok és várlak vissza!
VálaszTörlésÉpp tegnap kezdtelek már nagyon hiányolni...Tökéletesen megértelek, első az egészség!
VálaszTörlésNálunk a zsírosak szerencsére nem mennek, nem szereti senki. Ellenben a süti, az igen...
Ha javasolhatok valamit, mikor mégis sütnél: mi is kezdünk nagylány miatt áttérni a xukorra. Nem olcsó mulatság, de neki csak azzal lehet sütni( vagy fruktózzal, de az nem annyira tökéletes alternatíva), ugyanakkor nekünk sem árt hanyagolni a cukrot. Kipróbáltam-tökéletes. Egyedül kelteket nem lehet vele készíteni és karamellt.
Tudom, ezzel nincs minden megoldva, csak egy pici segítséget szerettem volna adni.
Jobbulást Mr. P.-nek és várunk vissza, akár diétás fogásokkal is szeretettel!
Kedves missz,
VálaszTörlésnagyon örülünk az új bejegyzésnek.
Miszter P-nek pedig kitartást javaslunk.
Sok sikert és kitartást valamint jobb véreredményeket kívánok.
VálaszTörlésHa lesz egy kis időd a kis semmíségeket, könnyű ételeket is feltehetnéd, mert lehet hogy másnak pl nekem újdonság :))))
Annyira édesek vagytok! Köszönöm Mr. P. nevében is a jókívánságokat, remélem, hamar valóra válnak.
VálaszTörlésLatsia: sajnálom a férjedet, úgy tűnik, a gasztrobloggerek társai hasonló egészségügyi problémákkal küzdenek. Remélem, már rendeződött nálatok a helyzet!
Trinity: sajnos, a fruktóz is befolyásolja a trigliceridet, így az mindenképp kiesik, de a xukor az jó megoldás, alkalom adtán kipróbálom.
Gerely: :))
Bianka: a mostanság általam főzött ételek tényleg nagyon alapok, te ezeket bőven túlszárnyalod, de azért lehetséges, hogy majd posztolok ilyesmit is.:)
Mihamarabbi gyógyulást kívánok és várunk vissza!
VálaszTörlésHelló Csajszi :-) Jól van, aláírjuk az ellenőrződben az igazolt hiányzást :-)
VálaszTörlésPuszi!
Na, akkó jó, ha jól vagy!:) Mr. P.-nek jobbulást kívánok, vigyázzatok magatokra!!
VálaszTörlésPoppy drága, nálunk már minden rendben, diéta, sport, xukor:-)
VálaszTörlésRemélem Nálatok is hamar beköszönt az egészség!
Azért nézz be hozzám, van nálam valami Neked;-)
Kedves Poppy! Én is nagyon örülök,hogy még megvagy! :) Sajnálom, hogy alkalmazkodnotok kell az új helyzethez, de azért remélem ebből is tudsz inspirálódni. Én a diétás étkekre is kiváncsi lennék. ;)
VálaszTörlésJa és hoztam Neked egy díjat ösztönzésül, kukkants be hozzám egy picit érte!
Nagyon hiányzol, s egy díjat is hoztam:-)):
VálaszTörléshttp://andi-cuki.blogspot.com/2011/01/dij.html
Kedves Poppy!
VálaszTörlésPár éve nálam is magas koleszterinszintet mértek, a furcsa az, hogy az étrendem főleg gyümölcsből, zöldségből és tejtermékből áll, húst és édességet ritkán, zsírosat pedig szinte soha nem eszek.
Az orvos ( később mások is ) akkor azt mondta, hogy az étkezésnek van a legkisebb szerepe a koleszterinszint alakulásában, sokkal inkább a stressz és a mozgáshiány felelős ezért.
Valóban elég túlterhelt időszak volt az nekem, amit aztán sikerült megváltoztatnom és rendszeresen futok is azóta, így mára már minden rendben van.
Szóval, csak az szerettem volna mondani, hogy, lehet, nem feltétlen a diéta lesz a megoldás, bár a túl sok és nehéz étel különben sem egészséges.
Pont a napokban találtam egy receptet a Mindmegette magazinban, ami ( állítólag ) 2 órán belül 10%-os koleszterincsökkenést ígér.
Még nem próbáltam, de ideírom, hátha jól jön nektek:
2 evőkanál mézet és 3 teáskanál őrölt fahéjat 2 dl forró vízben el kell keverni és persze meginni.
Jobbulást kívánok!
En is nagyon örülök, hogy ujra itt vagy! :)
VálaszTörlésKöszönöm mindnyájatoknak a kedves szavakat, díjakat! Meg sem érdemlem, persze azért jól esik.:)
VálaszTörlésCitromhab: igazad van, a koleszterin nagyobb részét nem lehet a táplálkozással befolyásolni, de első körben inkább az életmódon próbál változtatni az ember, mintsem hogy gyógyszert kelljen szedni. Ha ez nem vezet eredményre, marad a tabletta.
A gyors recepteknek nem vagyok híve (igazából a koleszterinszint változása nem pillanatok alatt következik be, hanem inkább hónapok alatt), de köszönöm neked a sok információt!:)
Chriesi: :)